apuka.blog.hu

Úgy gondolom, hogy az életben sok mindenre fel lehet készülni lelkileg, de adódhatnak helyzetek, amikor egy váratlan esemény minden felülír.

Szeptember 2-a reggel hasonlóan indult, mint anno Daninál: fogtuk az összepakolt kórházi csomagot és elindultunk a szülészetre. Ott is minden úgy zajlott, mint azt vártuk. Bejelentkezés, vizsgálat (közben a nyákdugó "kiesett"), szülőszobába befeküdtünk, oxitocin infúzió és figyeltük a fájások erősödését a néhány évtizedes - talán még ruszki gyártmányú - készüléken. Az pedig szépen szorgosan nyomtatta a görbéket a papírra.

Az orvos és a fogadott szülésznő is folyamatosan benézett és vizsgálódott. Viszonylag kellemes hangulat uralkodott 11 óráig. Akkor a szülésznő javaslatára kértük az epidurális érzéstelenítést. Nagyjából 11:15 körül bejött az egyik osztályos nővér, hogy lehalkítsa a szívhang monitort, mert hangosnak vélte. Kifelé menet aztán hirtelen visszajött és miután ellenőrizte az értékeket kiviharzott a szobából. Innentől gyorsan történtek az események.

Megjelent úgy 10 orvos, nővér, altatóorvos és műtőssegéd. Az orvos megvizsgálta anyukát és nyugtalan pillantást vetett a szülésznőre. Közölték, hogy vészesen lecsökkent a magzati szívhang, ami valószínűleg a köldökzsinór nyak köré tekeredése miatt lehet. Anyukát feltették a műtős ágyra, majd kivonultak mindannyian. Szörnyű volt látni a feleségem aggódó tekintetét, és még csak meg sem tudtam nyugtatni. Épp csak annyi időm volt, hogy megkérdezzem mehetek-e velük? Mire közölték, hogy "apuka várakozzon itt".

Nagyjából 15 perc telhetett el így, ami alatt szinte felrobbantam az aggodalomtól. Aggódtam mindkettőjük miatt és már számtalan lehetséges szcenárió végigfutott az agyamon. Őszintén senkinek sem kívánom ezt átélni! 

Egyszer csak megjelent a szülésznő és közölte, hogy menjek át a másik szobába, mert oda hozzák majd anyukát és a babát is. Láttam, hogy még mindig ideges és a kérdésemre is csak azt felelte, hogy "minden rendben lesz". Kb ebben a pillanatban hallottuk meg a folyosó másik végéről egy baba sírását. Mondta is a szülésznő, hogy ez már Olivér hangja.

A műtőből egy pillanatra odahozták hozzám, de vitték is azonnal az inkubátorba, mivel ez a protokoll, ha anyukát altatni kellett. Nagyon örültem, hogy láttam a fiamat, hacsak egy pillanatra is, de az aggodalmam nem múlt el, mivel anyuka még mindig a műtőben volt.

Kb. 10 perc múlva hozták meg és még kábult volt az altatástól. Ahogy kezdett magához térni rám pillantott és az első szava ez volt: "Olivér???!!". Szívszorító érzés volt... 

Egy óra telt el, mire meghozták a fiunkat. Ezután együtt tölthettünk néhány órát, ami felüdülés volt a korábbi események után. 

Később az orvos elmondta, hogy baba nagy mérete miatt (56cm/3950g) beszorult a szülőcsatornába és ez okozta a problémát. Nem volt más biztonságos lehetőség, mint császármetszéssel világra hozni a babát. 

Anyuka és Olivér is egy igazi hős, akik a végsőkig megküzdöttek ezért a szülésért és nagyon büszke vagyok rájuk. Most már két csodálatos gyermekünk van, akiket nagyon szeretünk.

Végül nem érkezett meg a baba a 40. hét előtt. Előfordulnak már fájások, de hamar el is múlnak. Nem sokat mozog már Olivér a pocakban és a méhszáj is eléggé nyitott állapotban van már. Így holnap reggel 6:30-ra kell mennünk a kórházba, ahol a tervek szerint elindítják a szülést.

Anyuka nagyon izgul és fél, de ez teljes mértékben érthető. Mivel már átélt egy szülést tudja, hogy kb. mi vár rá. Mindent összepakoltunk, de erre nehéz lelkileg felkészülni. Egyrészről nagyon örülünk, hogy végre érkezik a baba, de azért némi félelem és szorongás is társul emellé.

Dani is nagyon izgatott a tesó érkezése miatt, várja már, hogy 3 nap után találkozzon végre vele. Anyuka pedig felkészítette a babót: "Gyerünk Olivér, holnap megcsináljuk!"

Néhány hete lesétáltunk a Dunához. Persze az út jóval tovább tartott, mint általában, mivel anyuka már egyre nehezebben cipeli a pocaklakót. Sajnos ugyanaz a probléma újra előjött, mint a korábbi terhességnél: a lábai nagyon vizesednek, pláne, ha nem pihen eleget.

Ami újabban rendszeres, az az esti csuklás. Ilyenkor a pocak alsó részén (ahol a feje van) ritmikus pulzálás érezhető és ezzel együtt a bordák alatt (itt van a baba lába) időnként kidudorodás. Megjegyzem, hogy a kismanó igen aktív és erős, mert előfordul, hogy egy-egy ilyen rúgáskor anyuka felszisszen fájdalmában.

Végre a névvel is sikerül dűlőre jutni (kb 7 hónap egyeztetés után): Olivér. Passzol a vezetéknévhez, nem poros, hasonló karakterisztikájú, mint a Dániel és nemzetközileg használható. Ezek voltak a fő szempontok a választásnál.

Ha Olivér jellemvonásait a pocakban töltött idő alapján kellenek megjósolnom, akkor az alábbiak szerint tenném:

• - kitartó és akaratos: ha anyuka nem úgy fekszik, ahogy neki jó, akkor addig rúg-kapál, amíg eléri, hogy anyuka a neki is kevésbé kényelmes háton fekvésbe helyezze magát
• - válogatós, de szereti a pocakját: ha nem olyan ételt kap, ami neki tetszik, azt csuklással vagy egyéb aktív módon jelzi. Ugyanez érvényes az “éhes vagyok” állapotra.

Tegnap egy új szórakoztató játékot talált a kismama az esti TV-zés során: az üres tányért a pocakra helyezve vicces megfigyelni, ahogy az ide-oda mozog aszerint, hogy Olivér épp hol rúg vagy tol kifelé valamit.

A legutóbbi orvosi vizsgálaton (35. heti) a baba súlya már meghaladta a 3000g-ot, így a magnéziumot és a terhességi vitamint már nem szabad szednünk. Így is egy óriás bébire számíthatunk, ami anyukának nem éppen motiváló így hetekkel a szülés előtt.

Szépen lassan a babaholmik is teljesen meglesznek, már csak néhány apróság hiányzik. A babaszoba és a család mindenesetre már kész az új családtag fogadására.

Bár még "csak" a 28. hétben járunk, már most hatalmas a pocak mérete. A doki szerint magas gyerek lesz, így mivel még nincs fix nevünk nyakiglábnak szólítjuk (időnként Voldemortnak vagy Anonymus-nak :)). Nagyon hadilábon állunk a névválasztással, de visszatekintve ez Daninál sem volt másképp.

A nagyobbik gyerek most nyaral a mamáéknál, így hármasban maradtunk. Jelenleg én homeoffice-ban, anyuka pedig a vizsgáira készülve szabadságon. Nagyon bízom benne, hogy a szülésik feloldják a Koronavírus zárlatot és bent tudok majd lenni a szülésnél. Életem egyik legnagyobb élménye volt ott lenni a világrajövetelnél, nem esne jól, ha most lemaradnék erről a második gyereknél. Sajnos a legutóbbi vizsgálatokra már be sem engedtek, anyukát is csak úgy, hogy megmérték nem-e lázas és persze szigorúan csak maszkban.

Lassan érkezik a gyerekszoba bútor, ami egyben azt is jelenti, hogy a jelenlegi dolgozószoba gyerekszobává fog átalakulni. Egyáltalán nem bánom, sőt inkább már izgatottan várom, hogy berendezzük.

Anyukánál most nagyon mennek a gyümölcsök, főleg a dinnye, barack, eper és cseresznye. Ezekből korlátlan mennyiségű gyümölcskosarat meg tud enni. Emellett azért az édes dolgok is nagyon fókuszban vannak (süti, csoki, stb).

Lassan kezdődik az esti "tánc": általában 22:00 óra körül vagy éppen amikor lefeküdni készülnénk, akkor kezd bele a pocaklakó a legintenzívebb mozgolódásba. Úgy érzem ma sem lesz ez másképp...

Eltelt 9 év és már a 26. hétbe léptünk a második pocaklakóval. Mostanra értünk el odáig, hogy mind az anyagi körülmények, mind a lakás mérete lehetővé tette a második gyerek érkezését. Bár viszonylag nagy lesz a korkülönbség a gyerekek között, mégis optimistán állunk a szituációhoz és mindent megteszünk, hogy a testvérek jól kijöjjenek majd egymással.

• passzoljon a vezetéknévhez
• ne emlékeztessen valakire akire nem szeretnénk emlékezni (pl főnök :))
• legyen internacionális (ha esetleg később külföldön helyezkedne el)

Több hetes utónévtár kutatás, egyeztetés és érvelés után az aktuális állapotok szerinti esélyesek:

• Adrián
• Dávid
• Alex
• Benett
• Flórián. 

A pocaklakó mindenesetre nagyon aktív és már most hatalmasakat tud rúgni (pláne esténként amikor anyuka már aludna :)).

A továbbiakban a büszke anyukával együtt dokumentáljuk a tapasztalatainkat/kalandjainkat a kis Dániellel, így az apuka.blog.hu megnevezés már nem aktuális.

Az új blog neve és elérhetősége:
szuloakademia.blog.hu
 

Tegnap délben megszületett a legnagyobb csoda az eddigi életemben: Dániel (3820g/50cm).

Apás szülés volt. Tiszteletem minden anyukának az elviselt fájdalmakért! Ezt szerintem - persze csak ha lehet - minden apának át kellene élnie, mert egyébként elképzelhetetlen, ami a szülőszobán történik. Egyszerre félelmetes és csodálatos...

A fiatalúr sajnos úgy döntött, hogy - mit sem törődve az anyja pontosságérzetével, és a türelmetlenségünkkel - nem szándékozik kijönni a megadott időben. Az eddigi késése 2 nap. A Picurral való egyeztetés után - élve szülői jogunkkal - úgy döntöttünk, hogy ez 2 hét szobafogságot fog jelenteni Dánielnek.

Ez a késés sajnos több, mint amire lelkiekben fel voltunk készülve. Az egyetlen előnye a dolognak, hogy be tudtuk szerezni a szükséges dokumentumokat (GYES-, Anyasági-támogatás-, Családi pótlék igénylőlapok).

A Kicsim minden másnap POSE-ra jár, ahol mindig kap egy kis oxitocin-t. Sajnos ennek hatása konvergál a nullához. Fájásokat kellene éreznie, de egy-két has-keményedésen kívül semmit sem érez. Az egyetlen fájás-szerűséget - elmondása szerint - tegnap érezte zuhanyzás közben. Hát ez van. Pedig ha tudná a Kölök, hogy mennyien és mennyire várjuk már őt idekint...

A pocakban töltött napjai mindenesetre meg vannak számlálva. Ha hétfőig nem bújik elő, akkor a Picit befektetik, és kedden megindítják. Azért jobb lenne, ha magától térne jobb belátásra. Az biztos, hogy egy baba sem maradt bent a pocakban örökre. Még ha a Picur mostanában így is érzi...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember és a felesége, aki babát várt. Nem is akármilyen babát, hanem egy csodálatos fiúgyermeket. Így éldegéltek egy picinyke házikóban boldogságban, békességben. Volt azonban egy csúf, gonosz vasorrú banya a falu végén, aki nagyon irigykedett a boldogságuk miatt. Egy nap elátkozta a ház urát, aki így messzeföldre kényszerült menni dolgozni, hetedhét országon is túlra.
Csupán a hétvégéken lehettek együtt, így mindketten nagyon várták már a szombatot, amikor ismét találkozhattak. Ilyenkor mindig boldogok voltak és gondtalanok. De amikor eljött a vasárnap délután ismételten búcsúzkodniuk kellett. A kismama ilyenkor mindig búbánatosan és szomorúan feküdt a szobájában, várva a távoli hétvégét...
Egyszer csak arra járt a jó tündér, és ezt mondta a kismamának:
- Szombaton, mikor hazajön a férjurad, este lefekvés előtt, a pocakodat simogatva mondjátok ezt a babádnak: "Pocaklakó gyere ki, várunk téged ideki'!".
Várta is a kismama a szombat estét izgatottan, hogy vajon mi fog történni. A szegény ember, mikor hazaért - kétkedve bár -, de azért beleegyezett a dologba. Egy próbát megér -gondolta. Így lefekvés után körkörösen simogatva a pocakot ezt mondták:
- Pocaklakó gyere ki, várunk téged ideki'!
Legnagyobb meglepetésükre ezt válaszolta a baba:
- Édesanyám nem úgy van, ágy is kell, ahol aludjak.
A szegény ember megörült, mivel ezt már megvették. Átment a kiságyért a szomszéd szobába, majd felállította az ágyuk mellé. Ezután újra kérlelni kezdték a babát:
- Pocaklakó gyere ki, várunk téged ideki'!
- Nem úgy van az édesapám, hol van az én babaverdám?
Felkészült volt a kis család, és mivel már ezt is beszerezték, a szegény ember kiment a garázsba, és bevitte a babakocsit.
Ezután újra csalogatták a fiúcskát:
- Pocaklakó gyere ki, várunk téged ideki'!
- Rendben van drága szüleim. Mivel látom, hogy ti engem már nagyon vártatok, máris kibújok...
És mielőtt a meglepett szülők egyet is pislanthattak volna: zsúpsz! Kint is termett egy gyönyörű daliás kisfiúcska, akit a szülei Daliás Dánielnek neveztek el.
A vasorrú banya, mikor megtudta, hogy mi történt, tüstént kipukkant mérgében. Az orrából pedig rengeteg vashulladék (szerk.megj.: értsd vasfika) esett ki, amiből a szegény ember nyitott egy MÉH-telepet, és így meggazdagodott. Csaptak is hatalmas dínom-dánomot, ahova meghívták a falu apraja-nagyját.
Boldogan éltek így mindhárman, a MÉH-telep sarkában, amíg meg nem haltak...

...idegen szám sms-visszahívást kér. Gondoltam sosem lehet tudni, felhívom. A srác torkaszakadtából ordít a telefonba:
- FIÚ LETT TESÓ! FIÚ LETT!!! VÁÁÁÁÁÁÁÁ...!!!!!
- ööö... tudom, hogy fiú lesz. (más hirtelen nem jutott eszembe)
- ... - nagy csend, elnézést kért, majd letette.

Azért még sikerült gratulálnom neki. :)

Talán a véget nem érő várakozás, talán a munkahelyi feladatok torlódása miatt, úgy érzem mintha enyhe depresszió tüneteit tapasztalnám magamon (fáradtság, antiszociális hangulat, stb...). Bár amikor a kis családommal vagyok, valahogy gyorsabban megy az idő, és nem érzem ezt.
A hétvégi együttlétek rettentően gyorsan elrepülnek, és ismét kezdődnek a szürke hétköznapok.
Valaki azt állította, hogy a hidegfront hatására "potyogni" kezdenek a babák. A mi gézengúzunk úgy tűnik erre is fittyet hány.
Nagyon jó lehet ott bent az anyuci pocakjában, ha ennyire nem akarózik kijönni. Pedig minden elkövettünk, hogy jó környezetbe kerüljön, bizonyos dolgokat talán még túlzásba is vittünk. De hát érthető: ő az első babánk, nincs tapasztalatunk, de nagyon szeretnénk mindketten jó szülők lenni.
Egyre inkább úgy érzem, hogy minden eltörpül az mellett, hogy fiam lesz. Jó visszagondolni a hétvégére, amikor már kicsit sikerült játszani is a Kölökkel. Minden csuklásnál doboltam neki, és amikor egyszer csak egy csuklás után abbahagytam, méltatlankodva rúg- kapált nagyokat.
Sokszor elképzelem az első pillanatot, mikor végre a kezembe tarthatom őt. Olyan távolinak tűnik még!
 

Már a célegyenesben vagyunk. A védőnő szerint már csak napok vannak vissza. Ezt a Picur arcából állapította meg, mivel állítólag a szülést megelőző napokban némiképp megváltozik a kismamák arca. Igaz, az orvos szerint "csak" 1 ujjnyira nyitott a belső méhszáj, és másodfokon érett a méhlepény.
A Picur pocakja napi szinten liftezik, hol lent van, hol fent (ilyenkor a gyerek lába a gyomor környékén pihen, ami láthatóan nem túl kellemes a kismamának).
Igazából már nagyon tűkön ülök. Szinte nem is tudok másra gondolni, csak arra, hogy milyen érzés lesz, mikor a kezembe adják a fiamat. Még nem igazán sikerült felfognom azt a tényt, hogy apa leszek. Hihetetlenül jó érzés...