Szavazás

És te mit szeretnél...?
inkább kislányt
inkább kisfiút
mindegy
  

Linkajánló

22. hét - Vasárnapi ebéd apuka módra

2011.05.29. 12:51 - $Joey

Sajnos ezt a hétvégét kénytelenek voltunk külön tölteni, de kedden már ismét együtt leszünk mindhárman. Igyekeztem hasznossá tenni magamat, úgyhogy:

  • elmentem bevásárolni,
  • elindítottam egy mosást,
  • valamint nekiálltam elkészíteni a vasárnapi ebédet.

Úgy gondolom, hogy ezeket a tevékenységeket bizonyos körülmények között - persze nem m.m.k.k. :) - egy apukának is meg kell tudnia oldania. Visszagondolva egy pár évvel korábbra, nem biztos, hogy segítség nélkül ki tudtam volna mosni, vagy el tudtam volna készíteni egy ilyen ebédet.

A mai menü pedig

Rántott csirkemell szalmakrumplival:
A csirkemellet vékony szeletekre vágtam. Ezeket kikloffoltam, sóztam, borsoztam, bepaníroztam (liszt -> zsemlemorzsa -> (tojás+só+kis víz)), majd forró olajban kisütöttem.
Ezután az olajat kicseréltem, majd a fagyasztott-elősütött szalmakrumplit is megsütöttem a serpenyőben (sajnos még nincs fritőzünk). Egy kis csípős ketchup hozzá, és máris kész az ünnepi lakoma. Íme a végeredmény:

 

 

(Na jó, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor a parírozás sorrendjére nem emlékeztem pontosan, ezért annak utána kellett néznem az interneten.)

A bejegyzés trackback címe:

https://apuka.blog.hu/api/trackback/id/tr902940692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anyuci01 2011.05.29. 13:11:18

Nagyon büszke vagyok rád! És egy kicsit szégyenlem is magam, mert ez nem a te feladatod lenne (főzni, mosni). Nagyon sokat teszel azért, hogy én nyugodtan tanulhassak...ezt nagyon köszönöm!
Én sem tudtam volna ezt rólad pár évvel ezelőtt elképzelni, de nagyon büszke vagyok, hogy olyan férjem van, aki képes mindezeket elvégezni, ha rá van kényszerítve.
Nagyon jó apuka leszel!!!! Ebben teljesen biztos vagyok!

És ki is fogod vasalni az ingeidet? Vagy csak kimosod őket? Ha minden igaz vasalni még nem tudsz :) Vagy igen? :)

$Joey 2011.05.29. 13:21:05

Ne szégyelld magad, mert a körülmények hozták így... Másrészről pedig tudod, hogy szeretek főzicskézni. Igaz először egy ünnepi tojásrántottán gondolkodtam, de örülök, hogy meggondoltam magam.
Vasalni még nem tudok, az ehhez szükséges ismereteim konvergálnak a nullához. Mivel nem szeretnék az új ingeimen kísérletezni, ezért a vasalást inkább rá bízom... :)

anyuci01 2011.05.29. 13:23:17

Szívesen megcsinálom! Kedden sietünk hozzád :) Addig is nem túlozd el a házimunkát :)
Jó étvágyat és jó hétvégét!
Szeretünk: Kölök és a Picur :)


süti beállítások módosítása